Kevés a remény arra, hogy olyan rendet találunk a tudattalanban, mint az éntudatban

A tudat a tudattalan pszichéből származik, amely öregebb nála, és amely a továbbiakban a tudattal együtt vagy annak ellenében működik. Bár szám­talan olyan eset van, ahol a tudatos tartalmak ismét tudattalanokká válnak (például az elfojtás révén), a tudattalan mint egész messze van attól, hogy pusztán a tudat maradványa legyen. (Vajon az állatok pszichés funkciói a tu­datuk maradványai lennének?)

[…] kevés a remény arra, hogy olyan rendet találunk a tudattalanban, mint az éntudatban. Ezek után egyáltalán nem úgy tűnik, mintha előbb-utóbb felfedeznénk egy tudattalan énszemélyiséget, mint egy pythagoraszi „Ellenföldet”.

Azonban nem hanyagolható el az a tény, hogy miként a tudat a tudattalanból dereng föl, az éncentrum is a sötét mélységből merül föl, amely valahogyan tartalmazta… Ahogyan az emberi anya is csak olyan embergyereket tud szülni, akinek legsajátabb természete már a potenciális létezésében is benne volt az anyában, úgy majdhogynem kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy a tudattalan nem kizárólag kaotikus összevisszasága az ösztönöknek és a képeknek. […] Központja természetesen nem lehet az én, mivel az én beleszületett a tudatba, és mivel a tudattalan ellen fordul, mert amennyire csak lehet, igyekszik azt kizárni magából [1].

  1. Carl Gustav Jung (2019): Az archetípusok és a kollektív tudattalan. Scolar Kiadó Kft., Budapest
Ha tetszik, oszd meg!