Imago = kép, a képmást nevezték eredetileg imágónak. Imaginálni azt jelenti, hogy belső képet hagyni (engedni) az álomhoz hasonlóan felbukkanni (ez a spontán vagy autogén = (magától gerjedő) imagináció), illetve bevinni a tudatba (felvenni) egy-egy képet, elképzelést és azzal bizonyos lelki alakító folyamatokat végezni (megváltoztatni, átrendezni, lerajzolni.)
Az imagináció egy olyan szellemi alkotó tevékenység amely a lelki történések minden alapformájában lejátszódhat: a gondolkodásban, az érzésben, az érzékelésben és az intuícióban.
Az aktív imagináció nem egy terv nélküli álmodozás. Nem pusztán egy céltalan ábrándozás.
Az imaginációnak semmi köze a szó hétköznapi értelmében vett „elképzeléshez”. „Az imagináció – mondja Jung – úgy értendő, mint egy valóságos és szó szerint vett képzelőerő”. Az aktív imagináció a képi meditáció egy bizonyos módja, amelynek segítségével szabadon érintkezésbe léphetünk a tudattalannal, és tudatos kapcsolatot építhetünk ki pszichikus jelenségékkel.
Azért beszélünk aktív imaginációról, mert a képeknek saját életük van, és hogy a szimbolikus (a szimbólum jelentésében is benne foglalt az összeillesztés, hasonlítás, illesztés) történések a saját logikájuk szerint fejlődnek. Illetve természetesen akkor, ha a tudatos értelmünk ezt nem akadályozza. Egy kiindulópontra való koncentrálással kezdjük (passzív koncentrációval dolgoznak).
A fantázia mint imaginációs tevékenység a lelki élet, a lelki energia közvetlen kifejeződése, amely a tudatnak nem másként, mint képek vagy tartalmak formájában adott, ahogyan a fizikai energia sem másként tűnik fel, mint fizikai állapot, amely az érzékszerveket fizikai úton ingerli. Ahogy minden fizikai állapot — energetikai szempontból nézve — voltaképpen egy erőrendszer, úgy a lelki tartalom sem más — energetikai szempontból nézve —, mint a tudatban megjelenő erőrendszer. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy a fantázia fantáziaképként nem más, mint
egy meghatározott libidómennyiség, amely a tudatban sohasem jelenhet meg másként, mint kép formájában.
Az alkimisták a kollektív tudattalan bennük lezajló folyamataival kísérleteztek, pontosabban a belső folyamatoknak az aktív imagináció segítségével bizonyos kémiai anyagokra kivetített formáival. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az alkímiai rendszer a teremtő képzelet műve, az aktív imaginációé, amely ezúttal nem festményeket vagy írásokat hoz létre, hanem kémiai anyagokkal operál. Az alkimisták munkája nem csak laboratóriumi kísérletezésekből állt, hanem megpróbálták megmagyarázni, elméletekkel is alátámasztani a folyamatokat, megalkotni egy világnézetet.
Az aktív imagináció történhet levélírás formájában is. Jung eközben azt tapasztalta, hogy a leírás gyakran még jobban segít, mint a puszta elbeszélés. Az imaginációban a tudattalan tartalmai megszemélyesülnek, s velük úgy bánnak, mintha reális alakok volnának. Fontos, hogy a képeket ne csupán magunk elé idézzük, hanem üzenetüket is megértsük, tartalmukat ésszerűen besoroljuk, levonva a konzekvenciát
Az aktív imagináció állandó folyamat, amely a saját törvényei szerint működik, de elengedhetetlen, hogy a tudat kezdeményezze vele a kapcsolatot.
A tudatalattink nem tud különbséget tenni aközött, hogy valamit a valóságban vagy csak a fantáziánkban élünk-e meg. A z imaginációval önmagunkat pozitív irányba is befolyásolhatjuk. Ennek egy további lehetősége a pszichológiában gyakorlattá vált „katatím képélmény”. Azzal, hogy egy problémát vagy valamely életbeli dolgot képre „fordítunk le”, világossá válik, hogy esetünkben miről is van szó, és hogy ebben az egyedi esetben mit lehet tenni.
Felhasznált irodalom:
Bagdy Emőke (2008): Pszichofitness – Kacagás – kocogás – lazítás. Animula Kft., Budapest
Carl Gustav Jung (2010): Lélektani típusok. Scolar Kiadó, Budapest
Carl Gustav Jung (1997): Alapfogalmainak lexikona. Kossuth kiadó, Budapest
Kurt Tepperwein (2008): Minden terv valóra váltható. Mérték kiadó
Marie-Louise von Franz (1998): Archetípusos minták a mesében. Édesvíz, Budapest