Jung megfogalmazásában az én a tudat alanya, a képzetek olyan komplexuma, amely a tudatmező középpontja, s magas szintű folyamatosságban és azonosságban van önmagával.
A tudat pedig „az a funkció vagy tevékenység, amely fenntartja a pszichikus tartalmak kapcsolatát az énnel.
Azt is mondhatnánk: az én a felelős hajóskapitány, akinek bölcsen kell navigálnia, számot vetve hajójának adottságaival, legénysége s tisztjei képességeivel, az adott tengerrész és évszak jellegzetességeivel, miközben értelmesen megválasztott célt igyekszik elérni óvatosan kijelölt útvonalon; komolyan kell vennie: még alantasaival sem bánhat akárhogyan, a tengernek pedig végképp nem parancsol – persze a saját tudománya-ereje sem mindenható.
Rangosabb akaratunknál vagy énünknél, ő hordoz minket s nem mi őt, tudnunk kell jól viszonyulni hozzá. „Azért a víz az úr” – s a lélektenger mélységét még csak meg sem lehet mérni [1].